Effectsys konzultáns Kft.

Vezesse cégét új Csúcsokra!

Kezdje el már ma a szervezetét fejleszteni!

A lap alján iratkozzon fel!

Ne érje be kevesebbel!

A teljesítmény kontrollingja

Kapitalista piacgazdaságban élünk, ahol minden ellenkező híresztelés ellenére a KKV szektorban azok maradnak fenn, akik kellően termelékenyek, versenyképesek. Ráadásul tagjai vagyunk egy meglehetősen gazdag 450 millió fős egységes piacnak, amely hihetetlen nagy felvevőképességgel, fizetőképességgel rendelkezik. Miért boldogul hát olyan nehezen sok hazai KKV?

Az a gond a hazai KKV-kkel, hogy a termelékenységük, azaz az egy főre eső hozzáadott érték termelő képességük alacsony. Ennek sok oka van. Ám nem szeretünk az okok felsorolásán keseregni és ott leragadni. Inkább a lehetséges javításon szoktunk gondolkodni. Inkább a „ha mérni tudod, javítani is tudod” legendás mérnök szólásmondást szoktuk használni. A teljesítmény kontrolling egy ilyen mérésen alapuló termelékenységet javító eszköz.

A kontrolling alapja egy éves terv elkészítése. Ám nagyon nem mindegy, milyen is ez a terv! Olyan terv kell, amely magában foglalja az értékesítést (és annak marketing szempontjait, valamint az értékesítés segítő kiemelt költségeket), figyeli a cash-flow-t, felügyeli a pénzügyeket, beruházásokat, gazdálkodik a vagyonnal és az elvárt teljesítmények eléréséhez köti a bérek kifizetését. Támogatja az anyaggazdálkodást, a rezsit büdzsékre osztja és segít elérni a tervezett nyereséget és osztalékot.

     

    Versenyképesség javítása

    A sikerhez azonban a kontrolling nem elég, a versenyképességet is javítani kell. Ehhez felül kell vizsgálni a stratégiát – amit mi 12 nézőpontból szoktuk elemezni. Ha együtt van a stratégiai elemek szinergiája, akkor az értékesítést és a termelést kell hatékonyra megszervezni. A normák meghatározása és kiosztása, a munkahelyek hatékony elrendezése, gépesítése, a folyamatok észszerűsítése, lerövidítése, karcsúsított gyártás és ezer egyéb lehetséges intézkedés segít a versenyképesség javításában.

    Kezdje al a változást!

    Együttműködés

    Küldetésünknek tekintjük, hogy a hazai tulajdonban lévő 20-500 fő közötti létszámot foglalkoztató cégek termelékenységét javítsuk. 18 éve ezen dolgozunk, több száz ügyfelünk volt eddig. Rengeteg tapasztalat halmozódott fel nálunk. Nem vagyunk a cégek vezetőinél vagy tulajdonosainál okosabbak, de belülről segítettünk sok céget és láttuk, mi működik és mi nem. Ezért velünk lerövidítheti az eredmények eléréséhez szükséges időt. Az idő és a kísérletezés meg pénzbe kerül – így velünk költségeket is megtakaríthat.

    Sokféleképpen lehet velünk elkezdeni az együttműködést. Nagyon sok tanácsot adunk ingyen (blog, e-könyv, űrlap, sablon formájában), hiszen ez is a küldetésünket szolgálja. Szívesen találkozunk önökkel, hogy jobban megismerjük egymást. Vannak olyan szakkönyveink, amelyekben az összegyűjtött tudásunkról olvashat.

    Tapasztalatunk, hogy két ember jobb döntést hoz, mint egy ember (ha mindketten értenek hozzá és részletesen megbeszélik a döntés előtt a problémát). Ezért biztosítunk néhány órás konzultációkat. Van, akivel havidíjas tanácsadásban állapodunk meg és vállaljuk az olyan elvégzendő nagyobb munkát, mint a cégátvilágítás, a stratégia felülvizsgálat, a versenyképesség elemzés, illetve a teljesítmény kontrolling rendszer kialakítása és bevezetése.

    Ha kapcsolatba szeretne velünk kerülni, kérem töltse ki az alábbi űrlapot. Minden jelentkezőnek örülünk, ne szégyellje, ha most csak az ingyenes anyagainkat szeretné kérni, ezt is egy automatizált rendszerben tudjuk nyújtani; ezzel nem tud „túlterhelni” minket.. Kérem, hogy a tőlünk érkező email-eket (… @ effectsys . hu és … @ effectsys2 . hu) állítsa át biztonságosnak, hogy ne a spam mappában landoljanak. Ha már nem tudunk Önnek újat mondani, akkor bármikor leiratkozhat és többet nem fogjuk zaklatni.

    A missziónk az ön cégének segítése

    Lépjünk kapcsolatba velünk, iratkozzon fel a lap alján!

    cégátvilágítás

    versenyképesség elemzés

    Stratégia felülvzsgálat

    folyamatszervezés

    munkahely fejlesztés

    vezetés fejlesztés

    teljesítmény kontrolling

    termelési kultúra fejlesztése

    normaidő számítás

    munkatárs fejlesztés

    Szolgáltatásaink

    Amiben Önöket tudjuk segíteni

    Küldetésünknek tekintjük, hogy a hazai tulajdonban lévő 20-500 fő közötti létszámot foglalkoztató cégek termelékenységét javítsuk. 18 éve ezen dolgozunk, több száz ügyfelünk volt eddig. Rengeteg tapasztalat halmozódott fel nálunk. Nem vagyunk a cégek vezetőinél vagy tulajdonosainál okosabbak, de belülről láttunk sok céget és láttuk, mi működik és mi nem. Ezért velünk lerövidíthati az eredmények eléréséhez szükséges időt. Az idő és a kísérletezés meg pénzbe kerül – így velünk költségeket is megtakaríthat.

    Okosító ingyenes anyagok

    Tanfolyamok, E-könyvek, űrlapok, táblázatok, blog bejegyzések, előadások, hírlevelek.

    Könyvek és mintatárak

    Kontrolling, KKV vezetől ABC-je, Viselkedési kalauz, Teljesítménybérezés, Dokumentum mintatár CD

    Konzultáció

    Két ember jobb döntést hoz, mint egy ember (ha mindketten értenek hozzá és részletesen megbeszélik a döntés előtt a problémát)

    Szervezetfejlesztési tanácsadás

    Cégátvilágítás, folyamatszervezés, vezetés fejlesztés, teljesítmény kontrolling stb.

    Alapítónk üzenete

    Csak Önön múlik!

    Céget alapítani és vezetni alkotás, azaz a világ legjobb dolga, ami értelmet ad az életünknek. Viszont az öldöklő verseny miatt csak a legfelkészültebbek sikeresek.

    Ne szegje kedvét a kudarc! Mindig újra lehet kezdeni! Megtanítom arra, hogyan legyen Ön a sikeres, Ön az a kiválasztott, aki boldogulni képes még ebben az örökös gazdasági harcban is!